A gótikus zene alapjai

Az 1970/80-as évek fordulóján a new wave / post-punknak egy érdekes oldalága jelent meg, s lett annak egyik meghatározó stílusaként ismert, dark wave néven. Mindjárt több, később klasszikus zenekar, jelent meg a színpadon ekkor, akik jó néhány alapvető megmozdulást tettek a témában. Ezen zenekarok megszólalása az 1980-as évek elején a dark wave kategóriába sorolta az újságírói szakzsargon – ezzel is jelezve, hogy csupán a new wave egyik oldalhajtásának tekinti a zenekarokat. Ezt látszik igazolni, hogy később azonban, szinte kivétel nélkül másfelé is elkalandoztak zeneileg ezek a bandák, rockosítva vagy éppen poposítva zenéjüket, más hatásokkal, egyre inkább elhagyva, beolvasztva, azt a stílust, amelynek kialakításában korábban részt vettek. Ilyen nevesebb zenekarok voltak: The Sisters Of Mercy, Bauhaus, Siouxsie And The Banshees, s az azt szorgalmasan figyelő The Cure, a kicsit méltatlanul háttérbeszoruét Killing Joke, és ide szokták sorolni, a csak hangzásában hasonló, valójában egészen másért kiemelkedő (és ezért lényegében ide nem tartozó) Joy Division-t is.

Bátor dolog egy kalap alá venni a főbb mozgatórugókat ennyi zenekarnál és egyszerre bemutatni azokat, ezért e témában annyit lehet megkockáztatni, hogy létező motiváció volt egy erős érzelmi kiszolgáltatottság, kitaszítottság érzése, illetve a belső félelmek, a depresszió, nem agresszióba forduló megélésének és kifejezésének vágya. Dominánsan a fekete színt a színpadokon ezek a zenekarok alkalmazták először előszeretettel, a gitár színétől kezdve az arc, a haj, a test különféle festéséig. Az a lelki érzékenység, a megsebzettség (valós vagy vélt) érzése, a kiszolgáltatottságnak és (ön)pusztításnak jellegzetes elegye általuk kapott először formát a rock zenében, s ez a külsőségekben is meglátszott. Ezek a zenekarok azonban a dark wave-től később szinte egytől egyig elfordultak, vagy feloszlottak, jelezve azt, hogy a stílus csak a nyolcvanas évek elején virágzott igazán, s hogy ők az alapok lerakásánál voltak csupán jelen.

A goth zene gyökerei szintén a 80-as évek elejére nyúlnak vissza. Ez a stílus volt az, ami igazából mozgalommá nőtte ki magát; goth fanzine-ok, goth kiadók a kezdetektől léteznek, míg a dark wave lemezeket általában nagy kiadók adták ki, jelezve a két szubkultóra alapvető különbségét, az elfogadottságot tekintve. A goth érzésvilág kialakítói a rock zenében olyan együttesek voltak, mint a Christian Death, a (kezdetben vele koncertező) 45 Grave, a Play Dead, a The March Violets, a Kommunity FK, a Virgin Prunes, a Sex Gang Children, Alien Sex Fiend, stb. Itt is jelen van az érzelmi kiszolgáltatottság, amely egy felfokozott érzékenységgel párosul a külvilág felé. Zárkózott és zilált ez a világ és minden ízében áthatja a sötét romantika és az okkultizmus felé fordulás. Magyarázható ez az elhagyatottság és kiszolgáltatottság érzésével, a halál már-már kultikus ölelésével, esetenként érzékenységgel és elesettséggel is. (Később ezek a magatartástípusok egy kissé a stíluson belül elvártak is lettek.) Azok a tárgyak, jelképek (koponya, koszorúk, koporsók, keresztek és templombelsők, meztelen testek, és a “kétneműség látszata”, stb.) amelyeket a zenekarok szívesen alkalmaztak, szövegeik, koncepcióik alapján érthetőek és természetesek. Az, hogy ezekből klisék, csúfondáros jelzők lettek, az inkább néhány bugyuta firkásznak és náluk is bugyutább rajongóknak lehet köszönni, akik nem néztek ezek mögé, ott, ahol ez indokolt lett volna. Az pedig, hogy az úgynevezett divatnál is sekélyesebb formában kerül(t) be a köztudatba az olyan együtteseknek köszönhető mint például a Marilyn Manson…

Az első hullám kifulladása után - 1990-92 körül - egyre több zenekar koncertezett, jelentetett meg nagylemezt, amelyek ismét csak a goth jelzőt használták zenéjükre. Ez lett a “second goth movement”. E zenekarok többsége lelkesedett a régi dark wave / goth zenekarokért és elmélyítették az elődök hagyatékát. A zene, az image, a szövegek még kiélezettebbek, a goth okkultabb, árnyaltabb, romantikusabb, szándékosabb értelmezése felé.

Álljon itt most egy gyors felsorolás a teljesség igénye nélkül: The Wake, Usherhouse, Faith And The Muse, Sunshine Blind, Nosferatu, London After Midnight, Icon, Corpus Delicti, Mephisto Walz, The Prophetess, Judith, Autumn, Götterdammerung, Roetta Stone, stb.. Ez a második hullám hozott magával hibrid műfajokat is mint például: goth/dark-ambient, elecro-goth, a goth(ic)-techno és a goth-metal is. A hibridek és klónok megjelenése jól mutatja, hogy ez a revival nagyon kevés igazi művészi értéket tudott maga után hagyni. Igazából nyugodtan mondhatjuk, hogy egy, maximum két lemez megjelentetése után a legtöbb zenekar átadta lelkét az enyészetnek, vagy éppen egy akkor szárnyakat bontogató másik goth csapatnak. Furcsa módon azonban a stílus ezzel nem halt végleg, hanem egyfajta furcsa öngerjesztésben egyre inkább népszerűvé vált, néhol (pl. Németországban – Wave Gottik Treffen) egészen elképesztő, ipari-fogyasztói méreteket öltve. A legtöbb csapat, amely a mai napig életben tartja azonban a valaha oly nagyon szuggesztíven újító goth movementet, rendkívül sekélyesen nem tesz mást, mint kiszolgálja a közönség igényét, akár csak néhány röpke szezonra is, hogy aztán átadhassa a helyét egy másik hasonlónak. A goth valóban halott immáron, felébresztése – stílusosan – egy zombit csinált belőle leginkább. Ez azonban nem ad arra okot, hogy az ebben a kategóriában létrehozott produktumra a halotti leplet húzzuk.