Őrangyal

Torz, szeretetre éhes arccal
ülök, szembe a láthatatlannal.
Mellettem üres, mély süllyedés az ágyon,
ott ül, ott van az én Őrangyalom.

Fenyegetőzöm, fájdalmam-sírom neki,
de nem mozdulnak oltalmazó szárnyai.
Tudja előre, hogy keserűen leborulok ágyamra,
s ő betakar, álmot csókolva homlokomra.

De ha mégis, megkísértene halált hozó gondolat,
felkavarnék mély sóhajokat.
Tested nyoma kisimulna ágyamon,
s fejem fölé hajolnál anyásan agodón.