Elengedlek  mostmár kedves!

Megtanulok nélküled élni.

Megpróbálok nélküled létezni,

Szívemből a fájdalmat törölni.

Rájöttem, az élet nélküled üres,

Meghalok inkább, így talán nem nélkülözlek.

Meghalok, hogy ne fájjon, ha látlak ,

Ne érezzem, hogy a szívem megszakad utánad.

Izzad már a kezem,

Benne a penge.

Hevesen ver szívem,

Még a te arcod lüktet benne.

Megvágom kezem,

De testemből még nem távozik életem,

Így véres kezemmel,

Még írok neked egy búcsúlevelet.

Vérem csepeg a papírra,

Néhol halványan látni, hogy mi van oda írva.

De te tudod a lényeget,

És érted, hogy vérem miért csepeg.

Egyre gyengébb vagyok , érzem

De még mindig megvan gyászos életem.

Fekszek a földön s csak  szenvedek,

S mind ezt, miattad teszem.

Elég volt, már nem várok,

Fogom a pengét, és még egyet vágok .

Ez már fáj, érzem nagyon,

Szemem megakad egy fájó ponton.

Érzem már, testemből száll ki a lélek  ,

Ez a dolog érted egyáltalán nem vétek.

Szeretlek! Ez a vad igazság,

Te mást szeretsz, ez a zord valóság

Eldobtam érted életem,

Boldog lehettél volna mellettem.

De mostmár mindegy,

Mindegy, hogy síromra hull könnyed.

Lehet, segített volna, ha elengedsz,

Ha velem nem játszadozol s szívemnek, adsz kegyelmet.

Neked nem volt elég, amikor kértelek – Hagyd abba!

Most itt a végeredmény, hát vess magadra!

Én most boldog vagyok ,

Hiszen minden csillag nekem ragyog.

Nem bántam meg, hogy ereim megvágtam,

Tíz év múltán már nem kellesz, s szívem többé nem fáj utánad.