Olyan, mint aki nem is ide született

Szemében kínzó láng lobog,

Sötét hajából vér csorog,

De ez az Angyal nem hord feszületet.

A sötétben szörnyeteg morog

De Ő nem fél, talán inkább boldog

Mert ez sötétség ad neki szebb életet.

Hisz ha újra eljő a szörnyű virradat

Újra csak bántják majd Őt

Mert senki sem érti meg a legszebb költőt

És kínozzák egészen, míg eljön az alkonyat.

Amikor a sötétség leszáll,

Ő valahol otthonra talál

Álmai a legszebb Álmok,

Amilyet e földi ember sohasem látott.

Így megy ez, nap napot követ

És Ő alkot csak csendes félhomályban

Azt mondjátok elmebeteg s rút,

Pedig csak az a bűne hogy lát és érzése van,

De csak aki képes Angyalt ölni, az vethet rá követ.

Ha van ilyen ember, aki Angyalt gyilkol,

Mind azokká lesztek,

Angyal - gyilkosok, taposott férgek, ezért rútul odavesztek

És ha pusztul az Angyal, a magány újra gyilkol.

De ha eljön az idő, Ő nyugodtan sétál

Fehér kezét emberi kötelek hasítása festi vörösre

Előttünk ballag némán, és az idő befordul ködösre

Mert ha Ő elmegy mért nem mehet méltán?

Miért folyik vér bársonyos bőrén

Mit az ember szíja hasít,

Mit a vasgolyó a húsból szakít

Miért szenved oly sokat e tiszta lény?

Az egyetlen aki valamit is ért

Ezen az elveszett világon

Neve örök minden üvegszilánkon

De a kegyetlen ember nem nyugszik míg nem lát tiszta Angyal - vért.

Az összes kő elrepül,

Mellen ütik az Angyalt

A csontok összetörnek, a bőr felhasad,

Gyönyörű arca még egyszer felderül.

Utoljára látja a hajnalt,

Mely most örökre széthasad

És a sötétség végleg elterül.

S Ő mosollyal arcán fekszik csak mozdulatlanul...

Szemét örökre lehunyva,

A levegőt utóljára kifújva,

Mosollyal arcán fekszik csak mozdulatlanul.

A por elül, az emberek elmennek

Belül üresen, érzések nélkül

Otthagyták az Angyalt, mind elmentek végül

Nem sejtik, tettükért örökre szenvednek.

Megnyugodott minden, csodás a csend

Semmi sem emlékeztet,

Angyalt öltek itt

Elhallgatot minden, békés a csend.

De valami újra mozdul,

Az összetört test rezzenni látszik,

Talán csak a fény játszik

Rávilágít, megtörik s úgy látszik mozdul.

Pedig nem csupán fény játéka ez,

A halott valóban mozdul,

Az Angyal újra mozdul,

És nem csupán fény játéka ez.

A szem lassan kinyílik,

Benne a Szent Szenvedély tüze újra ég

Száján a mosoly él még

Szívében a Béke virágzik.

A csontok összeforrnak,

A sebek begyógyulnak,

A vér felszívódik,

A sebek begyógyulnak,

S a mocsok lemosódik.

A test újra tiszta s meleg,

Mint akkor régen.

A fény átjárja, s Ő megremeg,

Glória száll feje

Mint akkor éjjel.

A szív újra dobban,

Túlvilági lélek,

E földöntúli lény

Szmorúan békés Angyal,

Nem e világi, aranyszínű fény.

S valami megváltozik a hátban

A bőr felszakad,

A hús felhasad

S a két csont között fehér pehely,

Angyali szárny.

Lecsorog róla a vér s szebb mint valaha

Lábra emeli Őt

És az Angyal újra a magáénak érzi őt

Eggyé válnak és felemelkednek együtt mint valaha

Angyal és szárnya

Újra teljes, Szárnyas Angyal.

Felszállt a Tisztaság Magányos Angyala

Némán itthagyta ezt a kegyetlen világot

Örökre háta mögött élete fájdalma

Lesújtja az égről az összes villámot

Messzire szállt innen,

Messzi Álomvilágba

A nyugalom, béke és az Álmok világa

Olyan Álomszerű minden...

Itt az Álmok szigetén

Végre boldog Ő

Bársonyos haját lengeti szép szellő,

Itt végre boldog lehet szegény.

Messze innen él egy Angyal, aki nem volt ide való

Egy Angyal, akit csak bántott az ember

Tüzes szemében néha felcsillant a tenger

Távol innen él egy Angyal, aki már

Soha többé nem szomorú