Jason és Marc két 18 éves, helyes srác volt. Mindketten erős testfelépítésűek. Ezen az éjszakán is nyári, langyos levegő furakodott be a város utcáira. Épp ezért mindketten rövid ujjú pólóban voltak, de nem beszéltek. Komoran mentek végig az utcán. Jason barátnőjét, Robertát nemrég ölték meg. Egy vámpír kiszívta az összes vérét. Nem akarták elhinni, de saját szemükkel látták. Tudták, ha elmondják valakinek, az hülyének nézi mindkettejüket. Így maguk indultak el bosszút állni a vámpírokon, nem törődve annak veszélyeivel és előreláthatatlan következményeivel. Csak a harag, és bosszúvágy hajtotta őket előre.

Ez volt a város legkihaltabb része. Szándékosan befordultak egy sötét, koszos sikátorba, hogy biztos feltűnjön a két védtelennek látszó, szemrevaló áldozat. Egy zseblámpával körbepásztáztak. Körülöttük nem mozdult semmi. Csend volt, halálos csend. Még a máskor a konténerekben élelem után kotorászó patkányok neszezését sem lehetett hallani. A két háztömb közé beszorult széllökés elsodort lábuk elől egy összegyűrt újságpapírdarabot. A távolból bagolyhuhogás hallatszott. Majd egy hosszas vonyítás hangzott fel a közelben. Közvetlen közelükben pedig szárnycsapkodás surrogó hangja keltette fel figyelmüket.

- Hallod ezt? Itt vannak! Újra prédára lesnek. Készülj! Most elkapjuk a rohadt gyilkosokat! – suttogott Marc, és lassan körülkémlelt, de semmi különöset nem vett észre.
Most a hűs szellő is abbamaradt, a levegő fojtogatóan meleg lett. Marcon mégis borzongás futott végig. Szemügyre vette a tetőket, majd felszisszent. Meglökte barátja vállát, és felmutatott az egyik lerobbant bérház romos tetejére. Mikor Jason is felnézett, utána értetlenül bámult vissza Marcra. Lehajolt, megtapogatta bokáját, és miután megbizonyosodott róla, hogy ott van még az apjától elcsórt pisztoly, megkönnyebbülve egyenesedett fel.

- Jason, láttad? Volt ott valami az előbb. Csak egy villanást láttam, de tudom, hogy ők vannak itt! Érzem! Minket akarnak! De pont ez a célunk! Úgyhogy játssz tovább!
Marc erősen megszorította a markában tartott ezüst tőr díszes markolatát. Beljebb mentek, egyre távolabb a megnyugtató utcai világítástól a sikátor belsejébe, ahol egyre kevésbé látták a terepet, mindössze az egyre gyengülő világítás adott némi segítséget a tájékozódáshoz. Egyre tovább araszoltak, amikor valami megmozdult mögöttük. Egyszerre fordultak hátra, de nem különösebben láttak sokat a félhomályban. Most megint nem moccant semmi. Lassan mindketten megragadták késüket. Gyanúsan méregették a konténereket, majd halkan osonva megindultak afelé, ahonnan hallani vélték a hangokat. Amint elérték a szemetest, Marc odavetődött, és egy hirtelen mozdulattal felrántotta a tetejét.
Rothadt étel- és patkányürülék szaga csapta meg orrát. Ezután annyit észlelt, hogy valami szőrös az arcának ugrik, és belemélyeszti éles karmait bőrébe. Marc felordított. A lámpa beleesett a hatalmas konténerbe.

-Úristen! Szedd le rólam! Öld meg! – kiabált, és próbálta leráncigálni magáról.
– Csss! Csak egy macska! Nyugi, Marc, csak egy macska! - majd pofonvágta az állatot. Ezt többször is meg kellett ismételnie, mire végre az eleresztette a fiút, és lepottyant a földre. Az mérgesen fújtatva a fal mellett eliszkolt a sötétbe.
-Az a kib***ott dög! Most nézd meg, mit tett az arcommal! Ráadásul biztos veszett! – arcáról erősen folyt a karmolás nyomokból a vér. Köpködve próbált megszabadulni a szájában összegyűlt büdös macskaszőrtől.

Jason előkotort egy papírzsepit, és rányomta Marc arcára.
-Au! Ez fáj! A rohadt életbe! És a lámpának is annyi!
-Úgy nyafogsz, mint egy lány! Ha nem vagyunk résen, végünk! Bármikor támadhatnak.
-Te szemét! Ne csitítgass! Nem neked marcangolta szét a fejed egy büdös dög! Így többet ki nem lépek az utcára! Hadd jöjjenek! Már nem érdekel!
Jason dühösen elhátrált.
-Most már fejbeváglak! Én foglak kinyírni! Fejezd már be, kussolj!
Marc még mindig dúlva-fúlva nyomogatta a kendőt egyre jobban szúró sebeire, és követte barátját.
-Amúgy is, mindig te akarsz hősködni. Nehogy már én legyek a bűnbak a csodálatos pofikádnak! A macskát cseszegesd!

-De akkor is---Mmmmm…Mi ez a… - szag, akarta mondani, de a mondat félbeszakadt, mert két erős kéz átkarolta felsőtestét. Marc felkiáltott. Mozdulni sem tudott, mert az a valaki nagyon erősen szorította. Nyakán érezte lélegzetét. Leejtette a zsebkendőt és a kését is.
Jason rögtön megtorpant, és kését azonnal dobásra emelve megfordult. A férfi hátrébblépett, magával húzva Marcot. A válla fölé hajolt, és éles szemfogait figyelmeztetően kivillantotta.
-Kitöröm a rohadt mocskos fogaidat, te állat! – kiáltotta mérgesen Jason. – Ereszd el! Beléd dobom, és tartogatok mást is számodra.
-Én a helyedben nem tenném! – nevetett fel a vámpír. – Aligha sikerülne. Még ha a vállamat el is találnád, szinte meg sem érezném. Dobd el, vagy azonnal megölöm!
Jason tanácstalanul pillantott Marcra, majd a látszólag normális emberi kinézetű vámpírra. Amaz fenyegetően még közelebb hajolt a fiú hívogató nyakához, és ebből a helyzetből kérdezte:
-Nos, hogy döntesz?

Jason lassan gyengítette szorítását a késen.
-Ne, Jason! Ne higgy neki! Úgysem engedne el! – és ekkor meglátta a macskát, amelyik úgy elintézte még mindig vértől csatakos arcát. Most látta csak, hogy az a macska valahogy nagyobb az átlagnál. Viszont valamiért a korábbinál is ellenszenvesebb volt. És a mozdulatai…mintha…
A fal mellett nyugodt tempóban, félelem nélkül sétált feléjük. Kitágult pupillái megvillantak, aztán – Marc álla leesett az ámulattól – a macska szeme vörös lett, és két lábra emelkedett. Teste megnőtt, és lassan emberré vált. Marc megdöbbent, amikor felismerte személyét.. Annyira ledöbbent, hogy pár pillanatig meg sem tudott szólalni.

-Justin, neee! Vigyázz, mögötted! –ordította elfúló hangon, de elkésett a figyelmeztetéssel. Az emberré, vagyis vámpírrá változott macska egy hatalmas oldalrúgással a falnak küldte a mit sem sejtő Jasont. Jasonnak még a földre csúszni sem volt ideje, a vámpír már ott is volt mögötte, és a karját elkapva szembefordította magával. Nyakát megmarkolta, és így emelte fel, ezután a falhoz szorította. Jason szeme még káprázott a fejét ért nagy ütéstől, de mindjárt pár másodperc múlva kitisztult a kép, és egy lány körvonalai rajzolódtak ki előtte. Tátott szájjal - nem csak az oxigénhiány miatt – nézett a lányra. Most hasított bele a felismerés.
Ro…Roberta! – Roberta barna szemű, hosszú szőkésbarna hajú, nagyon szép 18 éves lány volt, valamikor nagyon kedves lány. Hosszú farmert viselt, és egy hosszú ujjú, kék, feliratos pólót, amelyet még a barátjától, Jasontól kapott, és azon a bizonyos napon is az volt rajta. Jasonnak akkor nagyon tetszett. Most a lány arca koszos volt, vérnyomok borították ruháját, arról árulkodva, hogy a fő vámpír nem volt valami kíméletes vele.

-Helló, Jason! Régen találkoztunk. Mi újság a tanyán?
-De hiszen te…meghaltál!
-Igen, úgy is mondhatjuk, de újra itt vagyok. Hát nem örülsz? Ez a kedves férfi megajándékozott az örök élet reményével. Hát nem édes?
Letette a földre, és pólójánál fogva tartotta maga előtt.
-Te vámpír vagy! – nyögött fel Marc.
-Örülök, hogy végre leesett valakinek. Te mindig is jobban tetszettél, mint ez a szerencsétlen itt. – kacsintott az előtte állóra Roberta. Jobban vág az eszed. Csak nem hagytad magad behálózni. Inkább tetszett az a kis kurva Sandra. De most nem bájcsevegni vagyunk itt. Bocs, Jason! Nemrég kaptam ezt a kiváltságot, és először téged akarlak megízlelni. – Ugye nem haragszol?
-B***ódj meg!

Marc eközben, kihasználva, hogy az ő fogvatartója is a jelenetet figyeli, erősen hátrarúgott, de csak a combját találta el, ami neki jobban fájt, mint a másik félnek. Mintha betonfalba rúgott volna. Pedig jó nagy lendületet vett, mielőtt ütött.
-Ccc! Ejnye, Marc! Ne legyél rossz fiú! Inkább nézd az előadást! Jó móka lesz! Mindjárt te is bekapcsolódhatsz, mint Jason első áldozata. Hha! Hát nem jó? – és fokozta szorítását.
-Cs***d…meg! – elkezdte magát ide-oda ráncigálni, de ez egyáltalán nem segített rajta semmit.

Roberta, mintegy igazolva, mennyire gondolja, arcon vágta és hatalmas erejével a szemközti falnak lökte. Jason oldalról vágódott a falnak, és érezte, hogy a bal karja eltört. Szája is felrepedt a pofontól, de közben küszködve fájdalmával, sajgó tagjaival, a lábszárához csúsztatta a jobb karját, és kihasználva a pillanatot, amikor a lány egy pillantást vetett a helyeslően bólintó vámpír urára, észrevétlenül előhúzta a lábszárára erősített tokból a hat ezüstgolyóval telerakott pisztolyt, amit apja fiókjából csórt el, és a háta mögé rejtette.
Roberta nyugisan mellélépett, és megint a nyakát megragadva a levegőbe emelte.

-Csalódtam benned, ugye tudod? – fejét oldalra billentve, kivillanó szemfogakkal, lenézően beszélt hozzá. – Átvertél! Azt mondtad, nincs több titkos akció! Erre tessék! Újabb mániád a vámpírok irtása. De tudod, én is az vagyok, és nem hagyom! Ugye nem gondoltátok komolyan, hogy ilyen egyszerű lesz? Készülj fel rá, hogy nem lesz szép halálod! Ja, és ez neked is szól, Marc! Ti kitüntetett figyelmet és időt érdemeltek. Igaz, Val? – nézett a másik vámpírra.
-Pontosan – helyeselt amaz.

Jason kétségbeesetten kapálózott a levegőben. Előhúzta jobb karját, és a lány hasának nyomta a benne levő pisztoly végét.
-Ne haragudj! Meg kell…tennem! – súgta, összeszorította szemét, majd lőtt. Egyszer….kétszer…háromszor…,majd negyedszer, ötödször, hatodszor is, egészen addig, amíg a tár üresen nem kattant. A lány elképedve nézett Jason szemébe. Tekintete vádlón rámeredt.
-Hogy tehetted? Szeret…telek!…Örökre kísérteni foglak! Kicsinállak!
Szájából vér kezdet folyni. Keze lassan gyengítette a szorítást. – Ezt ne felejtsd el!
Szeme üvegessé vált, majd holtan rogyott össze. Jason vele együtt lehuppant.

-Bravó! Nagyon megható volt. Ugye megérted, hogy nem tapsolok, de tele van a kezem. – mondta Val nevetve, és megforgatta fejét.
-Te hülye barom! – kiabált rá Marcus. – Kilőtted az összes golyót?!
-Jaj, bocsi, hogy nem őriztem meg a hidegvéremet, ahogy te tetted volna a helyemben, úgy, mint a macskánál, csak egy hulla akart kinyírni, akit mellesleg Robertának hívnak, és az állítólagos barátnőm volt, ám most mondta, hogy csak a te közeledbe akart kerülni! Bocs, hogy kiakadtam, és nem számoltam a golyókat! Tényleg ne haragudj, a rohadt életbe! – kimerülten felállt, és eldobta a használhatatlan fegyvert. – Na, ennyit erről. Akkor most…

A vámpír, Val, vihogva hallgatta a szópárbajt, majd megszólalt:
-Ilyen balfaszokat már régen láttam, mint ti. Először az, hogy ketten akartok túljárni az eszünkön, aztán ez a pisztolydolog. Nem semmi, komolyan! Ti akartatok ránk vadászni? Nevetnem kell! Hha, ha! Hát ez nagyon vicces! Na de most már elég a játékból! Enni akarok, és ti belevaló étek vagytok. Csak egy kicsit hülyék. Szeretem az ellenálló áldozatokat.
Tűhegyes fogait Marc nyakához közelítette, közben figyelte Jasont.
-Neeeeeeeeee!
-Engedj el, te kretén! Őrült! Pszichopata!

Jason hirtelen lehasalt, és a késhez kúszva erősen megmarkolta azt, majd ordítva rontott neki, azt tervezve, hogy oldalról szúrja a tőrt Val-ba, aki történetesen tönkretette barátnőjét, és az ő lelkiismerete fog szenvedni, és a szíve, és most őket is tönkre fogja tenni, vagy megöli mindkettőjüket. Ám mielőtt megtorolhatta volna sérelmét, egy újabb vámpírfajzat került elő, közéjük ugrott, és kilökte a kést Jason kezéből. - megint kacagnom kell. – mondta Val. – Úgy gondoltad, csak ketten vagyunk? Senki más?
Ebben a pillanatban is hemzsegnek körülöttünk hű alattvalóim! Jaj, ne már! Kac, kac! Nézd csak! Nézd, hogy szívom ki az életet a barátodból, és hogy teszi ugyanezt mindjárt ő is veled!

A másik vámpír is felvihogott. Ő magas volt, magasabb uránál is. Harminc év körülinek látszott, persze valójában lehetett akár ötszáz is. Fekete dús hajával, igéző barna szemével, szép arcával sok nőt elcsábíthatott már. Csakúgy, mint a hasonló kinézetű, ám egy-két évvel fiatalabbnak tűnő Val.
Val nem várt tovább. Végighúzta ujját az ellenkező Marc arcán. Marc felszisszent. Érezte, hogy teste elnehezül, védekezésre képtelen. A vámpír lenyalta ujjáról a még mindig friss vért, és felvidult arccal konstatálta, hogy milyen finom, édes. Most már teljesen ráhajolt az izmos nyakra, egyik karjával oldalra nyomva a fiú fejét, az erőteljesen lüktető érre tapasztotta száját, és belemélyesztette már sokak életét kioltó éles fogait a puha, fiatal húsba.
- Neeeeeeeeeeeeeeeeeeee!